Emlékszem kiskoromban rájöttem már arra, hogy az álmaimat néha tudom irányítani. Egy üres térben futottam, de sajnos nagyon lassan és egy nagy szörny kergetett. A lábaimra mintha óriási súlyok nehezedtek volna, már levegőt is alig kaptam és arra gondoltam, hogy vajon mi történne, ha megállnék, hiszen már nem bírok tovább futni. Rájöttem, hogy fölöslegesen futok, hiszen ez az én álmom, s abban az történik, amit én szeretnék. Ezért megálltam, megfordultam, és a felém közeledő szörnynek kitettem a kis ötéves méretű tenyeremet, és azt mondtam: „Nem félek tőled, mert az én álmomban vagyunk, és ott az történik, amit én szeretnék!”.

Azóta eltelt 21 év, és van mellettem valaki, aki vigyáz az álmaimra. Ha pedig újra előjön a szörny, akkor egy hatalmasat üvöltünk.